Mottóm:
“Minden erőmmel és tudásommal azon vagyok, hogy emberileg és szakmailag mindent megtegyek a maximális fejlődés érdekében!“

KEDVES LÁTOGATÓ,
Sok szeretettel köszöntöm Önt a Kincskereső oldalon. Azért választottam ezt a nevet, mert tudván tudom, hogy minden emberben – legyen az gyermek vagy felnőtt – a felszín alatt sokkal több lapul, mint amennyit megmutat magából. Ki többet, ki kevesebbet, de van köztük olyan is, akinek segíteni kell, hogy a felszínre tudja hozni a magában rejlő képességkincseit. Így lettem én a Kincskereső 🙂

Tóthné Virág Krisztinának hívnak, magam is gyakorló anyuka vagyok egy éppen szárnyait bontogató kamasz kishölgy mellett. Ő vezetett erre az útra, amin most járok, és nagyon hálás vagyok Neki azért, hogy megmutatta mi is az igazi dolgom ezen a világon.

Első pedagógusi diplomámat a londoni központú MCI-nál angol nyelven szereztem Montessori óvodapedagógiából. Gyakorlatomat angol nyelvterületen végeztem, Montessori-óvodában; ahol 2,5-7 éves korú, nemzetközi összetételű csoportban dolgoztam. Gyakornoki időm leteltével egy brit oktatási rendszerű primary school-ban pedagógus-asszisztensként önkénteskedtem, 4,5-8 éves, szintén nemzetközi összetételű osztályokban, szakmai tudásom elmélyítése érdekében. Emellett otthon vezetett Alapozóterápiát végeztem gyermekemmel.

Hazatérve Magyarországra először megszereztem az Alapozóterápiás fejlesztő, majd a terapeuta végzettséget, illetve a Homloklebeny-tréner képesítést is, hiszen ezen a területen, a vezetett terápiás órák okán, nagy gyakorlattal rendelkeztem. A fejlesztői végzettség kézhez vétele pillanatától már több csoporttal is dolgoztam, így az újonnan tanult dolgokat folyamatosan be is tudtam vezetni a mindennapi munkámba.

Munkám során rálátásom nyílt arra, hogy egy-egy nehézséget, problémát több oldalról is meg kell támogatni, a minél hatékonyabb fejlődés érdekében. Így, az idegrendszer-érlelő mozgásterápiák mellett, az idegrendszer egyéb irányú fejlesztése került a tanulmányaim középpontjába. 2015-ben megszereztem az EEG Neurofeedback-tréner képesítést, melyet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem akkreditált.

Az idegrendszer érlelésén és fejlesztésén kívül, a beszédészlelés- és feldolgozás irányába fókuszáltam tovább tanulmányaimat, mert a napi munka során nagyon gyakran ütköztem bele ennek a területnek a hátráltató tüneteibe. A dr. Gósy Mária által fémjelzett GOH-GMP diagnosztika és terápia, melyet a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete által szervezett akkreditált képzésen végeztem el a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében, nagy segítséget nyújtott ennek a területnek a megsegítésében.

Ahhoz, hogy a beszédészlelés és feldolgozás nehézségeit teljes körűen tudjam támogatni, fejleszteni, az AIT/FST Hallási figyelemterapeuta végzettséget is megszereztem és gyönyörű eredményeket érek el vele nem csupán a beszéd, de a viselkedés, egyensúlyproblémák, és a figyelmi nehézségek támogatásának mentén is.

2020 nyarán megtanultam az Auditív Stresszoldó Program működését és használatát annak okán, mert szembetűnővé vált, hogy a mai rohanó világunk egyre több stresszterhelést okoz legtöbbünk számára, mely akadályozza az ideális működési állapotokat, nehezíti a fejlődési folyamatokat.

Meglátásom szerint a mozgás-beszédészlelés/beszédfeldolgozás-idegrendszer optimalizálás trió olyan, viszonylag teljes körű támogatást tud adni a megfelelő életviteli és étkezési szabályok betartása mellett; amellyel, egy nehézséggel küzdő gyermek/fiatal/felnőtt korlátainak nagy részét le lehet küzdeni.